Az Orbán alapítvány egy regionális szervezet, akik elkötelezettek az életmentésben, a jogvédésben és egy jobb jövő építésében a szükségben levő vagy szüleik által elhagyott, halmozottan sérült gyerekek számára.
A kommunista korszak intézményeiből érkezett gyermekek nagyon hátrányos körülmények között, ingerszegény környezetben nőttek fel, többnyire nem volt gyermekkoruk. A családban felnőtt gyermekek jobb helyzetben vannak, de még ebben az esetben is a szülők annyira túlterheltek, hogy a szabadidő minőségi eltöltése nem a legfontosabb szempont.

Ezért nagyon gyakran szervezünk rövid kirándulásokat a környező erdőkben, a gyermekeket úszásra, lovaglásra visszük. A lovaglás nagyon jótékony hatású a gyermek fejlődése szempontjából. A ló mozgása hasonlít az emberi járásra, a mozgást a csípőn és a gerincen érzékeli a lovagló, így a szabályos járásminta rögzül a központi idegrendszerben, mint helyes modell. Emellett, a nagy állattal kölcsönös kapcsolat, a ló mozgásának érzékelése mind a gyermek fejlődésének kedvez, de mindenekelőtt: a lovaglás szórakozás és élmény!

Táborokat szervezünk, a gyermekeket különböző helyre visszük, ahol a világ új területeit fedezhetik fel. Nagyon hatékony a szabadtéri tanulás is, de még mindig azon a szinten vagyunk, hogy próbáljuk pótolni az elveszett gyermekkort és megpróbáljuk az önbizalmukat építeni.