Az Orbán alapítvány egy regionális szervezet, akik elkötelezettek az életmentésben, a jogvédésben és egy jobb jövő építésében a szükségben levő vagy szüleik által elhagyott, halmozottan sérült gyerekek számára.
Az Orbán alapítványt 1996-ban alapították Orbán András kezdeményezésére, aki lehetőségeket keresett a rászorulók megsegítésére.

A sajátos nevelési igényű gyermekek első osztályát az alapító lánya, Orbán Katalin Zsuzsanna nyitotta meg 1998-ban, mivel abban az időben Székelyudvarhelyen semmilyen oktatás nem létezett a fogyatékkal elő gyermekek számára. A gyermekeket szüleik otthon tartották, gyakran rejtegetve a szégyen és a társadalmi előítéletek miatt. Ebbe az első osztályba 6 gyermek érkezett a környékről és egy bérelt szobában két tanár foglalkozott a fejlesztésükkel reggeltől délutánig. Életük során első alkalommal tanították ezeket a gyermekeket olvasni, írni, számolni és tanulni.

1999-ben már olyan sok felkérést kaptunk, hogy az alapítvány kibérelt egy háromszobás lakást és itt elindult 3 osztály, több tanárral. Szintén ebben az évben szembesültünk az elhagyott gyermekek gondjával, mivel sok szülő kérte a teljes gondozásba vételt vagy állami árvaházba szándékozott adni gyermekét. Az első teljes gondozású gyermekünk Lali volt, aki azóta is velünk él. A tanárok éjszakai beosztást vállaltak, hogy Lalinak otthont biztosítsanak és tették mindezt teljes odaadással. Ezzel párhuzamosan, az oktatás mellett, elindítottuk a napi tevékenységeket, illetve a rehabilitációt is.

A Hargita Megyei Gyermekvédelmi Hatóság 2000-ben szembesült a decentralizációs folyamattal, ami miatt más megyékből vissza kellett vennie az ott elhelyezett különleges igényű, elhagyott gyermekeket. A decentralizáció azt jelentette, hogy minden gyermeket visszahelyeztek abba a megyébe, ahol született, de Hargita megyében egyetlen állami intézmény, sőt még intézet sem működött a súlyos fogyatékkal élő gyermekek számára. Ezért a Gyermekvédelmi Hatóság az Orbán alapítvány segítségét kérte, hogy vegye át a súlyosabb eseteket. 8 gyermek érkezett így hozzánk. Ők azóta is velünk élnek, semmit sem tudnak családjaikról, többségüket soha senki nem látogatta meg. Ugyanígy vettük gondjainkba a szülők által kórházakban hátrahagyott gyermekeket, és az akkor érkezett gyermekek többsége még ma is velünk él. Megszerveztük az éjszakai ügyelethez szükséges háromfős személyzetet is. Napközben pedig az örökbefogadott- és a családokból érkezett többi gyermek számára nyújtottunk oktatást. Ezekben az években mintegy 25 gyermek érkezett hozzánk.

2002-ben egy bérelt házba költöztünk és a gyermekek azóta ott élnek. A gyermekek családokból vagy intézményekből kerülnek hozzánk, alapítványunknál jelenleg 15 gyermek van állandó gondozásban. A fejlesztő és rehabilitációs tevékenységeket tovább folytattuk. Évente megpróbálunk 2-3 tábort szervezni vidéken, hogy a gyermekek hozzászokjanak más emberekhez, megismerjék a környezetet és különféle tapasztalatokat szerezzenek. Az évek folyamán szeretettel és örömmel teli nagy családdá váltunk, ahol mindig jönnek új kihívások, de mi állunk eléjük.

2004 óta egy munkaműhelyt szervezünk, ahol a felnövő gyermekek különböző készségeket sajátítanak el. Folyamatosan vezettük be a munkaterápiát, általa a gyermekeknek sikerül levezetni azokat az érzelmeket és hangulatokat, melyeket naponta tapasztalnak.

A rehabilitációs központunk 2008-ban került át egy bérelt házba. Azóta tevékenységeink a 2 bérelt épületben folynak.

Zsuzsa szavait idézzük: "Nekem ők a részemet képezik. Ez nem egy hőstett, ez nem egy nagy dolog, ez nem egy áldozat, mi így élünk. Én nem úgy érzem, hogy nehéz, vagy mit teszek, vagy mit kapok, ez a természetes." Ezt az utat próbáljuk követni a jövőben is.